A szervezeti keretek között történő egyéni önmegvalósítás, illetve annak támogató és gátló tényezői = Self-actualisation in Organisational Context and its Promoting and Impeding Factors

Abstract

Az önmegvalósítás fogalma a humanisztikus pszichológia irányzathoz (Maslow, Rogers, Berne, Csíkszentmihályi, Fromm) köthető, itt került először meghatározásra az önmegvalósítás, illetve annak gátló tényezői. A szerző ezen gátlótényezőket csoportosítja aszerint, hogy az egyénből vagy a tágabb környezetből eredeztethetők-e? Ezt követően a környezet pontosításra kerül: a szervezet; ennek következtében a vezetéstudományi gondolkodókat (pl. Argyris, Senge, Herzberg, Hersey-Blanchard) hívja segítségül az író és korábbi alapfogalmakat helyez új megvilágításba, az önmegvalósítás nézőpontjából. E gondolatmenet eredményeképpen meghatározásra kerül az önmegvalósítás fogalma, az akadályozó tényezőket pedig aszerint csoportosítja, hogy a szervezeti tag személyéből, a munkakörből, a szervezetből, vagy a tágabb környezetből eredeztethetőek-e? A kutatási kérdés „Hogyan élik meg az önmegvalósítás lehetőségeit és korlátait egy reklámügynökség kreatív munkatársai, a XXI. század elején, Magyarországon, és miért?” A kutatás eredményeképpen elmondható, hogy a szervezeti tag képes önmagát képes gátolni az önmegvalósítás folyamatában, ha munkája nem válik hivatássá, illetve szakmai identitása „megcsontosodik”. Az, hogy miképpen viszonyul az egyén a munkájához (munka szeretete, felelősségvállalás, munka eredményét sajátjának érzi), illetve a munkakör milyen jellemzőkkel bír (játékosság, cél elérhetősége) ugyancsak jelentős hatással vannak az önmegvalósításra. A szervezetnek látható (pl. a vezetéstől, munkatársaktól, ügyfelektől érzett bizalom, egyenrangúság érzése, vagy éppen a munkahely ergonómiai kialakítsa) és láthatatlan (adott értékek, folyamatok és rendszerek, pl. profizmus, fluktuáció, transzparencia) jellemzői is hatnak az egyéni önmegvalósítási törekvésre. Végül a tág környezetnek az önmegvalósításra ható releváns része a szakma, amely jelenével és potenciális jövőjével, illetve etikájával hat az egyéni önmegvalósításra. A megélések és meg nem élések példái nyomán az önmegvalósításnak a következő definícióját alkotta meg a szerző: az önmegvalósítás tartalma (ideál-én, személyes jövőkép) mindenki számára más, így egyéni esetekről beszélhetünk. Az önmegvalósítás folyamatában, vagy annak egy adott pillanatában az egyén a teljes bevonódást éli meg annak köszönhetően, hogy halad az ”ideál-én”-je elérése felé, vagy épp elérte azt. Az önmegvalósítás hajtóereje egy személyes jövőkép, amely eléréséhez a tudatosság a legfontosabb tényező, főként azért, mert nem ritkán az önmegvalósítás csak adott keretek között, kompromisszumok árán érhető el.