A maastrichti deficitmutató a globális válság időszakában = The Maastricht deficit index in the era of global crisis

Kivonat, rövid leírás

A globális válságot megelőzően a gazdaságpolitikai viták középpontjában világszerte a költségvetési fegyelem állt. Úgy tűnt, hogy konzervatív fiskális politika mellett elkerülhetőek a „nagy” válságok, az volt az uralkodó vélemény, hogy a folyófizetési mérleg-hiánynak csak annyiban van jelentősége, amennyiben az a kormányzati szektor hiányára vezethető vissza (Lámfalussy [2008]). Az írás öt olyan válságot vizsgál, amely az Európai Unión belül bontakozott ki. A lett, a svéd, a lengyel, a magyar és a francia gazdaság jól példázza, hogy a korábban alulértékelt kockázatok milyen nagy intenzitással tudnak a felszínre törni. Az értekezés öt fő következtetést von le: ad1) Az öt ország közül a költségvetés felelőtlen gazdálkodása csupán egy esetben (magyar példa) volt a válság magja. Elsősorban a magánszektor túlzott eladósodása és a felelőtlen hitelezés felelt a krízis kibontakozásáért. A folyamatban főszerepet játszott a pénzügyi hatóság elégtelen működése. ad2) A globális válság kialakulását megelőzően a gazdaság túlhevülése kedvezőbb költségvetési helyzetet idézett elő. A külső sokk hatására a reálgazdaság többnyire komoly recesszióba süllyedt, ami nagymértékben közrejátszott a fiskális fegyelem elvesztésében. ad3) Nem csupán a felelőtlen hazai hitelezés jelentette a problémák forrását, hanem a hazai kereskedelmi bankok nagyarányú kitettsége a sérülékeny régiók irányába. A globalizáció folyamatával áll összefüggésbe, hogy jelentős volt a válsággal sújtott országok száma, ami a későbbiekben beszűkítette a gazdaságpolitika lehetőségeit (Blanchard-Leigh [2013]). A kockázatok csökkentéséhez hozzájárul a nemzeti pénzügyi hatóságok tevékenységének jobb összehangolása. ad4) A krízisek a piacgazdaság szükséges velejárói (Lámfalussy [2008]). A 2008-as külső sokk előtt a kormányzati erőfeszítések túlzottan is a válságok megelőzésére összpontosítottak, így elveszett a „valós árazás” az üzleti szereplők körében. Ez a viselkedés vezetett el végül a világméretű válsághoz (Rostowski [2010]). ad5) A maastrichti deficitkritérium (illetve általában a fiskális előírások) huzamosabb ideig abba a hitbe ringatták a befektetőket, nincs különösebb ok aggodalomra a pénzügyek területén, hogy azután még nagyobb legyen a kiábrándultság: ez a fejlemény azonban nem feltétlenül jelenti a maastrichti deficitkritérium költség-haszon mérlegének negativitását vagy a jövőben negatív tartományba billenését. A külső sokk után a nemzeti és az uniós gazdaságpolitikai alakítók is élénkebb figyelemmel kísérik a költségvetési folyamatok mellett az egyéb makrogazdasági indikátorokat, illetőleg a pénzügyi szféra szabályozását. A hipotézisek közül a legfontosabbnak az értekezés annak a bizonyítását tekintette, hogy a gazdaságpolitika alakítóinak a fiskális folyamatok és az azokat leképező fiskális mutatók mellett az egyéb makrogazdasági indikátorokat, illetve a pénzügyi szféra szabályozását is élénk figyelemmel kell kísérniük. A gazdaságpolitika megítélése nagyon komplex feladat, a kockázatok értékelése számos problémát vet fel. De még ha ez a feladat sikeresen is megvalósítható, jóvátehetetlenül kevésnek bizonyul, amennyiben a nemzeti hatóságok nem rendelkeznek megfelelő szintű felelősségérzettel.