Genocídium és destabilizáció az afrikai Nagy Tavak régióban – Ajánlások a megelőzésre = Genocide and destabilization in the African Great Lakes Region Policy recommendations for prevention

Kivonat, rövid leírás

Amikor a „genocídium” szót halljuk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy népirtás csak távoli helyeken fordulhat elő. Ilyenkor elfelejtjük, hogy a népirtás gyökerei, az előítéletek és a gyűlölködés, minden társadalomban jelen vannak. Általában széles körben elterjedtek az olyan nézetek, amelyek más embercsoportokat veszélyesnek vagy károsnak tartanak. A legtöbb ország mégsem népirtás útján oldja meg a szociális feszültségeket, és nem lép a tömeges erőszak útjára, hacsak a politikai vezetők nem használják ki, és fokozzák fel a társadalom látens indulatait. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a népirtás más népek problémája, szeretném hangsúlyozni, hogy a huszadik századot joggal tartják a népirtások évszázadának. Bár a népirtás végigkísérte az emberiség történetét, soha nem öltött azonban olyan szervezett formát, mint a huszadik században. Ennek oka egyrészt az áldozatok magas száma, valamint a megdöbbentő szervezettség és gépesítettség. Ha számba vesszük az áldozatokat, elkövetőket, valamint azok közeli és távoli rokonait, kiderül, hogy a genocídiumok és azok következményei világszerte mintegy kétmilliárd embert érintenek közvetlenül vagy közvetett módon (Goldhagen [2009], 273.old.). A népirtások egyúttal jelentős biztonsági kockázatot is jelentenek, hiszen a tovagyűrűző hatások miatt regionális instabilitást okozhatnak. A probléma tehát súlyos és aktuális. A népirtások nemzetközi biztonsági kockázatát azonban alábecsülik, és megelőzésükre nem helyeznek kellő hangsúlyt. A disszertáció az afrikai Nagy Tavak régió három országában (Burundi, Ruanda, Zaire) lezajlott népirtások részletes elemzésére vállalkozik, különös tekintettel arra, hogy a genocídiumokat miért nem sikerült megakadályozni. A dolgozat összefüggéseket tár fel a tárgyalt esettanulmányok között, rámutatva a népirtások regionális és globális biztonsági kockázataira. A disszertáció másik vonulata útmutatást tartalmaz: a Genocídium-egyezmény részletes vizsgálata után javaslatot tesz a genocídium fogalmának módosítására, és az esettanulmányok kapcsán ajánlásokat fogalmaz meg a nemzetközi közösség számára, amelyek elősegíthetik a hatékony megelőzést. Véleményem szerint egyrészt ki kellene bővíteni a genocídium jelenlegi definíciójában meghatározott védett csoportok szűk körét, másrészt regionális fókuszpontok rendszerén, valamint a Genocídium-egyezmény által előírt megelőzési kötelezettség ellenőrzésére létrehozott kikényszerítő intézmény működésén keresztül hatékonyabb nemzetközi megelőzési rendszert kellene létrehozni.