"Lépésről lépésre" egy pedagógiai innováció nyomában = "Step-by-Step" – in Pursuit of a Pedagogical Innovation

Abstract

Disszertációm elsődleges célja a pedagógiai innovációk egy olyan specifikus válfajának vizsgálata, amely nem a rendszer belső folyamataiba és feltételrendszerébe ágyazódva, hanem az alrendszer keretein kívüli intézmény (Soros Alapítvány) szervezésében, támogatásában és irányításában jutott érvényre a 90-es évek közepén, és hivatott biztosítani a hátrányos helyzetből induló, kudarcokat elszenvedett tanulók iskolai felzárkóztatását. Ezzel kapcsolatban először arra keresem a választ, hogy az elemzés tárgyát képező Lépésről lépésre pedagógiai program az állampedagógiai újítások rendszerében innovációnak minősül-e. Ehhez kapcsolódóan behatóan elemzem egyfelől az „innovációs” folyamat terjedését, másfelől annak pedagógiai és tágabb értelemben vett társadalmi hatásait, milyen intézményi változásokat generált, hogyan befolyásolta az oktatás minőségét, és ezáltal a tanulók felzárkózási esélyeit, mindezt az Észak-alföldi, a Lépésről lépésre programot jelenleg vagy korábban alkalmazó közoktatási intézmények (óvoda-iskola) teljes körű intézményvezetői, pedagógusi és gyermek mintáján. Az elemzés nyomán született kutatási tapasztalatok meggyőző bizonyítékokkal támasztják alá, hogy ez a kívülről szervezett, irányított és szponzorált pedagógiai kezdeményezés – a Lépésről lépésre pedagógiai program – a közoktatás modernizációs folyamatában innovációnak tekinthető: taxonómiailag fedi azokat a jelentéstartalmakat, amelyet az innováció kutatók az innovációs folyamat jellemzőinek tartanak. Ez a megállapítás új dimenziót jelöl ki a további vizsgálódás számára: miután az új pedagógiai kezdeményezés eleget tesz azoknak a feltételeknek, melyek általában a társadalmi és gazdasági innovációkat jellemzik, a program valószínűsíthetően diffúzió útján terjedt el. A kutatási eredmények fényében levonható következtetés, hogy a program terjedése valóban diffúziós folyamat eredménye, azaz az innováció bevezetését kezdeményező szereplők adták tovább az innovációt a még nem alkalmazó szereplőknek személyes kapcsolataikon keresztül. Ennek irányát és sebességét az intézmények kapcsolathálójának szerkezete és milyensége határozta meg, amely egyben a fenntarthatósághoz szükséges szakmai támogatás és kooperáció magas fokát is biztosítja, a strukturális hasonlóságok és különbözőségek alapján szerveződő intézményi alhálók – diffúziós burkok – szintjén. A leginkább személyes kapcsolatokon, partneri együttműködéseken alapuló önfejlesztő innováció eredményeképpen egy olyan új iskolamodell jött létre, amely megteremtette az oktatáson belüli sikeres felzárkóztatás tartalmi és szervezeti kereteit. Arra vonatkozóan, hogy ezen alternatíva kisugárzása milyen szélességben és milyen mélységben hatott a közoktatási rendszer egészére, csak hipotetikus következtetéseket fogalmazhatunk meg, amelynek vizsgálata egy következő kutatás perspektivikus tárgya lehet.