Régi tokaj-hegyaljai fajták termesztési értékének és rokonsági viszonyainak vizsgálata

Abstract

A szőlőfajtaismeret, vagy ampelográfia a szőlészet egyik alappillére. Egyes szakemberek elsődlegesnek tekintik a fajtát a termés mennyiségét és minőségét meghatározó tényezők sorában. A tokaji borkülönlegességek hagyományosan több fajta terméséből készültek. A XIX. században még több száz fajtát említ a korabeli szőlészeti szakirodalom legnevesebb borvidékünk kapcsán. Tokaj-Hegyalja Furmintra, Hárslevelűre és Sárga muskotályra alapozott fajtaszerkezete a filoxéravész után rögzült. Napjainkban a minőség javításának egyik eszköze a borvidék fajtaválasztékának bővítése lehet. A fajtakutatás egyik feladata a régi helyi fajták tanulmányozása a jelenlegi ültetvényszerkezet és termesztéstechnológia feltételei között. Doktori értkezésemben tíz régi tokaj-hegyaljai fajta (Balafánt, Budai gohér, Juhfark, Kövérszőlő, Purcsin, Sárga ortlibi, Török gohér, valamint Fehér, Piros és Változó furmint) termesztési értékét és rokonsági viszonyait értékelem. Kísérleteimet a borvidék egyik elsőosztályú termőhelyén, a Mandolás-dűlőben, a Tokaj-Oremus Kft. ültetvényében végeztem 2004 és 2006 között. A fajták vegetatív és generatív teljesítményét is értékeltem, a minőségi jellemzők között az egyes évjáratokban tapasztalt aszúsodási hajlamot is vizsgáltam. A megfigyelt egyedek mikrovinifikációs fajtaborait is elemeztem. A mindössze 100-100 tőkés egyedszám miatt a fajtaházasítások értékelésére nem nyílt módom. Elvégeztem a megfigyelt egyedek OIV-elvek szerinti leírását, továbbá külön rögzítettem a magvak mérhető jellemzőit. A molekuláris genetikai módszerek közül pedig az SSR-analízissel értékeltem a fajtákat. Az adatokat többféle matematikai próbával elemeztem elkülönítés, azonosítás, illetve hasonlósági, rokonsági viszonyok felderítése céljából.