Az Európai Unió kulturális politikája az elméletben és a gyakorlatban = The cultural policy of the European Union in theory and practice

Kivonat, rövid leírás

Az Európai Unió kulturális tevékenysége alig több mint 15 esztendıs múltra tekint vissza. Legalábbis ezt állítja a legtöbb tanulmány, amely az elemzést az Európai Unió kulturális tevékenységének alapját jelentı Maastrichti Szerzıdésig vezeti vissza. Tény, hogy terület jogi alapját az Európai Unióról szóló szerzıdés 128. cikke teremti meg, viszont már a hetvenes évek végétıl találkozhatunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek különbözı kulturális elképzelések mentén valósulnak meg. Ennyi idı már elegendı ahhoz, hogy egy adott irányvonal mentén foganatosított intézkedések hatásai nyomon követhetık, és esetleg mérhetık lehessenek. Disszertációm központi kérdése, amelyre a választ keresem, hogy beszélhetünk-e kulturális politikáról az Európai Unióban? Hiszen egyrészrıl a Maastrichti Szerzıdés óta a kultúra deklaráltan tagállami kompetencia, s ennek megfelelıen harmonizált jogszabályok kötelezıen nincsenek. Másrészrıl viszont a Bizottság a kilencvenes évek közepétıl kezdetben 3–4 éves, napjainkban viszont már hétéves koncepció köré szervezi a kulturális terület támogatását, gondosan alátámasztva elemzésekkel, dokumentumokkal. A kultúra része a mindenkori elnökség programjának is. Ennek szellemében viszont nehezen lehetne azt mondani, hogy az elképzelések mögött lenne politikai szándék. Annak tudatában, hogy egy alapvető és általánosan elfogadott kultúradefiníció megalkotása gyakorlatilag lehetetlen, viszont egy szűk, művészetmeghatározásra korlátozott használat az európai integráció kontextusában nem lenne célravezető, megközelítésemben igyekeztem egy használható, ám pragmatikus meghatározást találni. A kutatás keretében egyrészt minden olyan programot, politikát, kezdeményezést kulturálisként kezeltem, amely kulturális intézményeket támogathat. A kulturális intézmények közé sorolhatók többek között a kulturális egyesületek, a (köz és magán) kulturális intézmények, a kulturális szövetségek és csúcsszervek, a művészeti egyesülések, a múzeumok, az önkormányzatok és a minisztériumok osztályai stb. Ide sorolhatjuk a kulturális örökség megőrzését, a kortárs előadó- és vizuális művészetet, az irodalmat, a műfordítást, a könyv- és olvasáskultúrát, illetve a kulturális tartalomipart. Aktualitása és fontossága ellenére, a téma tudományos szempontból lényegében feltáratlan területnek számít. A korábban készült anyagokból hiányzik az átfogó jelleg, az elméleti módszertan, a tudományos megközelítés. Ismerve a hazai és a nemzetközi forrásokat, adatgyűjtésem során nem találtam meg még a leginkább magától értetődő idősorokat sem, nemhogy ezek elemzését. Disszertációm a fentiekben megfogalmazottak alapján hármas célkitűzést kíván megfogalmazni. Egyrészt tudományos mélységgel feltárja és összefüggéseiben leírja az elmúlt 30 esztendő kulturális politikai irányait az Európai Unióban. Másrészt, a tudományos módszer részeként, más tudományágakból olyan elméleteket próbálok adaptálni, és gyakorlati szempontból alátámasztani, amelyek az első célkitűzés alapján fogalmazódnak meg. Végül a kutatás olyan átfogó idősorok összeállítását is célozza, amelyek megkönnyíthetik a politikai döntések értelmezését, meghozatalát, illetve, a jelen dolgozaton túlmutatva, további elemzések hasznos alapjául szolgálhatnak. A disszertáció legfontosabb tudományos eredményei a következők: - a kultúra szerepének pozícionálása az Európai Unió fejlődéstörténetében; - a kultúra költségvetési súlyának reális értékelése; - ellentétek feltárása a hivatalos kommunikáció és a megvalósulás között; - a kulturális terület mint közjószág értelmezése; - a kulturális fejlesztési lehetőségek mint alkalmazott externália igazolása.