Hitelciklusok modellezése empirikus és ágensalapú megközelítésben = Empirical and agent based modelling of credit cycles

Kivonat, rövid leírás

Az értekezés a hitelciklusokat próbálja ágensalapú modellezéssel megközelíteni azzal a céllal, hogy a modelleket továbbfejlesztve a makroprudenciális politikai eszközöket egységes modellkeretben lehessen vizsgálni, segítve a makroprudenciális politikai döntéshozatalt. A doktori értekezés elején a magyar hitelpiac ciklikus pozíciójának néhány lehetséges mérési módját hasonlítottuk össze. A GDP-arányos hitelállomány trendtől való eltérésének, a hitelrésnek a számszerűsítéséhez három különböző trendszűrő eljárás segítségével dekomponáltuk a vizsgált idősort trendre és ciklikus részre: egyváltozós Hodrick–Prescott-szűrővel, egyváltozós Christiano–Fitzgerald-szűrővel, valamint egy többváltozós Hodrick–Prescott-szűrővel, amit a magyar sajátosságokat figyelembe véve fejlesztettünk. A dekomponálást és a hitelrés meghatározását a vállalati és a háztartási szegmensre külön végeztük. A három módszer közül az erre a célra fejlesztett, más változók információtartalmát is felhasználó Hodrick–Prescott-szűrő mutatta a legkisebb végponti bizonytalanságot, a kapott eredmények pedig összhangban vannak a magyarországi hitelezési folyamatokkal kapcsolatos szakértői képpel: a 2008-as válság kitöréséig a hitelrés folyamatosan nyílt, elsősorban a háztartási devizahitelezés felfutása miatt. A válságot követő alkalmazkodás során azonban a hitelrés zárult, a hitelállomány nagymértékű leépülése miatt pedig az időszak végére negatív lett a hitelrés értéke. Mivel rámutattunk a vállalati és a háztartási szegmensben is a hitelciklus meglétére Magyarországon, külön modellt fejlesztettünk a vállalati hitelezésre és a lakossági jelzáloghitelezésre is. A fejlesztett modellek ágensalapúak, mivel az ágensalapú modellek a bankrendszer sajátosságait könnyebben tudják modellezni, mint a DSGE-modellek, különösen ami az egyensúlytalanságok felépülését illeti. Az ágensalapú modellek a gazdaságot heterogén szereplőkből kiindulva modellezik, és a gazdaságot egyenletrendszerek megoldása helyett számítógépes szimulációval vizsgálják. Ennek köszönhetően mikroszinten tetszőleges viselkedési és döntési szabályokat lehet bennük szerepeltetni, amelyek makroszintű mintázatokat eredményezhetnek. A monetáris és a makroprudenciális politika vitelét ennek megfelelően a jövőben az ágensalapú modellek is segíthetik. A két elméleti modell bemutatása előtt ezért röviden összefoglaltuk az ágensalapú makromodellezés jellemzőit, amely bevezetést nyújtott az ágensalapú makromodellezés jelenlegi állapotába. Ismertettük az általunk három legfontosabbnak ítélt ágensalapú makromodell alapjait egy-egy olyan változatukon keresztül, amelyek már részletesebben foglalkoznak a hitelezéssel. Az ismertetés során rámutattunk az ágensalapú modellezés előnyeire és a modellfejlesztéssel járó nehézségekre is. A vállalati modell makromodell, és fejlesztése során az egyik ismertetett ágensalapú makromodell építőköveit vettük át. Olyan ágensalapú keynesi makromodellt fejlesztettünk, amely a háztartásokon és a vállalatokon kívül részletesen kidolgozott bankrendszert tartalmaz, a fiskális politika mellett pedig makroprudenciális szabályozás is szerepel benne. A fogyasztási jószágot termelő vállalatok hitelfelvétele során a gazdaságban hitelciklusok alakulnak ki, a modell által generált hitelciklusok pedig hosszabbak az üzleti ciklusoknál. A bankrendszer a hitelezésen keresztül támogatja a gazdaság növekedését, recesszió esetén azonban a hitelezés csökkenése miatt tovább mélyül a válság. Az endogén módon felépülő hitelciklusok lehetővé tették, hogy a modellben vizsgáljuk a bankrendszer prociklikalitását csökkentő makroprudenciális eszköz, az anticiklikus tőkepufferráta alkalmazását. Eredményeink alapján ez a szabályozói eszköz a pénzügyi stabilitás növelése mellett recesszió esetén csökkenti a GDP visszaesésének mértékét, a felívelés alatt ugyanakkor kismértékű növekedési áldozattal is jár. A makroprudenciális politikának a lakáshitelezés folyamán fellépő rendszerszintű kockázatokat is csökkentenie kell. Ennek megfelelően a másik elméleti modellként olyan ágensalapú lakáspiaci modellt fejlesztettünk, amelyben lehetőség van két széles körben alkalmazott makroprudenciális eszköz, a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (PTI), valamint a hitelfedezeti mutató (LTV) hatásának vizsgálatára. A modellben szereplő lakáspiac keresletvezérelt: a háztartások lakásvásárlását nem kötik kínálati korlátok, hanem azt a háztartások preferenciája, jövedelme, valamint a makroprudenciális szabályokból fakadó hitelezési korlátok határozzák meg. A modellben szereplő 1 millió háztartást magyar adatbázisok felhasználásával generáltuk. Értékeltük a jelenlegi szabályozás hatását különböző makrogazdasági sokkok esetén, valamint megvizsgáltuk, hogy a PTI- és LTV-korlátok különböző kombinációi mellett hogyan alakul a bankrendszer jövedelmezősége, stabilitása, valamint a háztartások jóléte. Az eredmény függ a sokkokra vonatkozó várakozásoktól és a döntéshozó preferenciájától, mivel a bankok jövedelmezőségét és a háztartások jólétét eltérően befolyásolják az adósságfékszabályok. Emiatt különböző szempontok alapján más-más LTV-PTI kombináció lehet optimális. A modell eredményei alapján azonban a bankrendszer hosszú távú jövedelmezősége szempontjából nem célszerű a jelenlegi 80%-os LTV-korlátnál szigorúbb előírást alkalmazni. A doktori értekezés legfontosabb új tudományos eredményei: • Többváltozós Hodrick-Prescott-szűrő fejlesztése a magyar hitelrés számszerűsítésére, ami a válságot követően elsőként a magyarországi hitelrés alakulására elméleti szempontból és szakértői szemmel is megalapozott becslést adott. • Olyan ágensalapú makromodell fejlesztése a vállalati hitelezésre, amelyben endogén módon az üzleti ciklusoknál hosszabb hitelciklusok alakulnak ki, lehetővé téve az anticiklikus tőkepufferráta vizsgálatát. • Magyar adatbázisok felhasználásával egymillió háztartást tartalmazó lakáspiaci modell fejlesztése az adósságfékszabályok vizsgálatára, amelyben lakáspiaci- és hitelciklusok is kialakulnak. A bankrendszer jövedelmezősége szempontjából nem szükséges a hitelfedezeti arányra vonatkozó előírásokat tovább szigorítani, a nemteljesítés valószínűségére és a veszteségek nagyságára közvetlenül inkább az egyes adósok jövedelemarányos törlesztőrészletének a nagysága hat.