Szlovákia és az európai nemzetközi szervezetek kapcsolata, különös tekintettel a kisebbségi kérdésre: A szlovákiai magyar kisebbség és az Európa Tanács = Relations between Slovakia and the European international organizations, especially the minority issue: The Hungarian minority in Slovakia and the Council of Europe (1990-2004)

Kivonat, rövid leírás

Az értekezés az 1993. január 1-jével önállóvá vált Szlovákia nemzetközi kapcsolatait kívánja a kisebbségvédelem területein strukturális vizsgálat alá venni. Szlovákia önállósodásának és a nemzetközi kapcsolatok rendszerébe való betagozódásának folyamatában a nemzetközi szervezeteknek döntő szerepe volt. A nemzetközi közösség Szlovákiával kapcsolatban tanúsított fokozott figyelme nemcsak az államok megszűnése és keletkezése idején tapasztálható szokványos eljárás volt, mivel az önállóságot elnyert állam kisebbségi problémákkal terhelten lépett a nemzetközi porondra. Az értekezés politológiai modellben elemzi a lakóhely szerinti állam (Szlovákia), az anyaország (Magyarország), a nemzeti kisebbségek (szlovákiai magyar kisebbség) és nemzetközi közösség (ET, EBESZ, EU, FUEN) alkotta négyes viszonyrendszert, amelyben nagy figyelmet fordít az egyes elemek strukturális összetevőire. Az általunk választott elemzési keretben nagy hangsúlyt kap a történeti összehasonlító módszer alkalmazása, amely lehetővé teszi a két világháború közötti kisebbségvédelmi rendszer és az 1990 után kialakult európai kisebbségvédelem közötti párhuzamok vonását. A történeti résznek biztosított viszonylag nagy terjedelem lehetőséget biztosít arra, hogy – Szlovákia példáján keresztül – választ adjunk arra a szakirodalom által részletesen tárgyalt kérdésre, hogy milyen párhuzamok és különbségek figyelhetők meg a fent említett két korszak között. Munkánk a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozására elfogadott multidiszciplináris megközelítést alkalmazza, melynek során a nemzetközi politikaelmélet, történet- és jogtudomány módszereit használja. A etnikai konfliktusok kezelésének viszonylagos sikerei ellenére az 1990 utáni időszakban sem sikerült erős jogi garanciákkal körülbástyázni a nemzetközi kisebbségvédelmet. Míg az EBESZ esetében közép- és kelet-európai országaira lehetett korlátozni a kisebbségi problémák kezelését, addig az Európa Tanács struktúráiban az egész kontinenst érintő kisebbségpolitikai döntéseket kellett volna meghozni. Nyugat-Európa hagyományos nagyhatalmai azonban a szuverenitásra és stabilitásra leselkedő veszélyt láttak az egy erős kisebbségvédelmi mechanizmus megteremtésében. Az 1990 és 2004 közötti szlovákiai példa azt mutatta, hogy a kisebbségi jogok kiszélesítésének folyamatában fontos segítséget jelentettek az ET Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája (Nyelvi Karta) és a Nemzeti kisebbségek védelmének európai keretegyezménye (Keretegyezmény) által biztosított lehetőségek, de ezek önmagukban nem voltak elegendőek. A fontos területeken ugyanis a szlovákiai belpolitikai „küzdőtéren” lehetett eredményeket elérni (pl. magyar kisebbségi felsőoktatás). Az ET fent említett kisebbségvédelmi mechanizmusai főként a jogok kodifikálásában hoztak előrelépést, mivel több területen a meglévő kisebbségpolitikai gyakorlatot rögzítették, illetve szilárdabb jogi keretek közé helyezték (pl. alap- és középfokú oktatás). A Nyelvi Karta és a Keretegyezmény monitoring mechanizmusainak egymásra épülő jelentéseiből megállapítható, hogy a nemzetközi közösség a kisebbségi problémák gyakori napirendre tűzésével és a vállalások nyilvános számonkérésével próbálja ösztönözni a részes államokat. Erre szolgálnak például az ET főtitkárának kétévenkénti jelentései és az egyéb írásos anyagok publikálása. Szlovákia esetében egyelőre túl enyhének tűnik az ET nemzetközi nyilvánosságra alapozott szankciómechanizmusa, mivel a fontos kérdésekben a szlovák kormány nem volt hajlandó változtatni a fennálló kisebbségpolitikai gyakorlaton. Erre példaként említhetjük az 1995-ös államnyelvtörvényt, amelyet a Nyelvi Karta szakértői bizottságának bírálatai után sem volt hajlandó módosítani.