A Gazdasági és Monetáris Uniós csatlakozás makrogazdasági feltételrendszerének vizsgálata a négy visegrádi ország példáján keresztül = Examination of the macro-economic conditions of EMU accession on the example of the four Visegrád countries

Kivonat, rövid leírás

Az Európai Unió fejlődésének kiemelkedően fontos és az integráció mélyítése szempontjából meghatározó folyamata volt a monetáris politika szupranacionális szintre emelése a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) létrehozásával és az euró bevezetésével. Az optimális valuta-övezet elméletének megalkotója, Robert Mundell tanulmányában az ezredforduló világgazdaságát meghatározó négy legfontosabb elem egyikeként említi az euró bevezetését, amely magában hordozza az erőviszonyok átrendeződésének lehetőségét a világgazdaságban. A Gazdasági és Monetáris Unió megalkotóit mindemellett nem a világgazdasági erőviszonyok átrendezése motiválta, amikor az Európai Unió integrációs felépítményét a monetáris politika területére is kiterjesztették. Céljuk az euró-övezetben a „stabilitás és prosperitás” övezetének létrehozása volt. Az euró pozitív tapasztalatokat hozott a stabilitás szempontjából, s az európai jegybank által irányított monetáris politika sikeresen vészelte át a sokkhatásokkal teli éveket. A másik célkitűzésnek, vagyis a növekedésben megnyilvánuló „prosperitásnak” azonban nem volt képes eleget tenni. Bebizonyosodott, hogy az egyes tagállamoknak szükségük van arra, hogy gazdaságuk rendelkezzen növekedési potenciállal. Az euró-zóna jövője, valamint a kelet-közép-európai országok integrációja szempontjából egyaránt meghatározó kérdéskör, hogy az új tagállamok mikor és milyen (belső és külső gazdasági) feltételek mellett tudják bevezetni a közös európai valutát. A 2004. május elsejei csatlakozás az Európai Unió fennállásának legnagyobb bővítéseként vonult be a Közösség történetébe. Tíz ország (ebből nyolc kelet-közép-európai ország) vált az Európai Unió tagjává egyidejűleg. A bővítés számos más társadalmi-politikai aspektusa mellett komoly dilemmákat hozott a monetáris politika területén is, mind az Európai Unió, mind az új tagállamok oldalán. Az új tagállamok a csatlakozási szerződés aláírásával vállalták az eurózónabeli tagságot is. A szerződés monetáris unióval foglalkozó fejezete esetükben kifejezetten rögzíti, hogy az euró-tagság kötelezettség, annak feltétele pedig a maastrichti konvergencia-kritériumok teljesítése. A tagság bekövetkeztéig jogi státuszuk ebből a szempontból a „member state with derogation”, vagyis tagállam mentességgel lett. Az új tagállamok előtt álló dilemma az uniós csatlakozást követő években ebből következően az euró-bevezetés időzítése, illetve az ahhoz vezető konvergencia-út meghatározása. A tagsági szerződésből az olvasható ki, hogy az euró-csatlakozás rövid-távú kötelezettség, az EKB kommunikációjában napjainkban azonban a konvergencia-kritériumok hosszútávú teljesítésének fontossága, a fenntartható nominális konvergencia iránti igény hallható ki. Az Európai Központi Bank álláspontja érthető, ma már nem a GMU létrehozása a cél, hanem az övezet stabilitásának fenntartása. A csatlakozást követően az új tagállamok többsége az euró-bevezetés rövid-távú célját fogalmazta meg gazdaságpolitikájában, az elmúlt évek során az időzítést tekintve a stratégiák illetve a lehetőségek is jelentősen átalakultak.