A szőlőnemesítés hatékonyságának növelése a faj genetikai hátterének vizsgálatával

Abstract

A növénynemesítés sikerét minden faj esetén alapvetően meghatározza a kiindulási alapanyagban meglévő genetikai változatosság. Kezdetben a nemesítők az evolúció során kialakult természetes genetikai variabilitást használták új fajták előállítására. A genetikai variabilitás növelésére több lehetőség is kínálkozik, ezek közül a legrégebben és legszélesebb körben a keresztezést alkalmazták. A keresztezéses nemesítés során az utódpopuláció genetikai sokfélesége annál nagyobb, minél nagyobb a keresztezett szülőpartnerek közötti genetikai távolság. A kerti szőlő (Vitis vinifera L.) esetében jelenleg a tudomány rendelkezésére álló eszközök megengedik, hogy a genetikai háttér nemcsak morfológiai bélyegek segítségével vizsgáljuk, hanem a molekuláris markerek segítségével e tevékenység hatékonysága jelentős mértékben növelhető legyen. Doktori disszertációm célja szőlőfajták genomjának vizsgálata molekuláris markerek (izoenzim, SSR) segítségével. Célom volt 48 fajtánál, 8 enzim (CO, GOT, AcP, PER, EST, LAP, GPI, PGM) izoenzimmintát, és 7 primerpár segítségével SSR fragmenshosszokat vizsgálni. Az említett enzimek közül a GPI és PGM esetén értékelhető mintázatot nem kaptam, a LAP esetén a mintázat a vizsgált fajtáknál azonos volt, EST esetén pedig a megismételhetőség hiánya, és a mintázat összetettsége miatt a kapott eredményeket értékelni nem tudtam. A CO, GOT, AcP és PER enzimek esetén a szőlő nyugalmi időszakában a vessző háncs részéből nyert enzimkivonatokat vizsgálva megállapítottam, hogy a kapott mintázat megismételhető, a nyugalmi időszakon belül nem függ a mintavétel idejétől. Négy enzim (CO, GOT, AcP, PER) izoenzim-mintázata alapján a vizsgált 48 fajta többsége (40 fajta) az általam használt módszerrel azonosítható. Összefüggést találtam a fajták származási csoportba (convarietas) való tartozása, és izoenzim-mintázatuk között. Megállapítottam, hogy míg a pontuszi fajták az orientalis és occidentalis csoporttól egyértelműen elkülönülnek, addig ez utóbbi két csoport nem válik el élesen egymástól. Olyan speciális savas foszfatáz izoenzim-mintázatot azonosítottam, amely jellemző a pontuszi fajtákra, ugyanakkor a másik két csoportban csak elvétve fordul elő. Izoenzim és mikroszatellit vizsgálatokkal sikerült a ’Kéknyelű’ és a ’Picolit’ fajták különbözőségét igazolni. Mikroszatellit vizsgálataim alapján az általam használt 6 primerpár segítségével a vizsgált 48 fajta közül 46-ot tudtam azonosítani. A VMC4A1-es primerrel a kapott eredmények alapján különbséget tudtam tenni a Pinot conculta két cultivarja a ’Pinot blanc’ és a ’Szürkebarát’ között.