A békefolyamat sokkal fontosabb volt. A nemzetközi segélyezés összefüggései az izraeli-palesztin konfliktusban (1993-2000-2005) = The peace process was more important. The context of external assistance in the Israeli-Palestinian conflict, 1993-2000-2005

Kivonat, rövid leírás

A disszertáció arra keresi a választ, hogy milyen összefüggések határozták meg a donor államok céljait és segélyezési tevékenységét, illetve ezek mennyire voltak összhangban az oslói békefolyamat kereteivel, és a belső palesztin államépítési sajátosságokkal. Nehezen megválaszolható a kérdés, hogy vajon a nemzetközi fejlesztési együttműködés rendszere vagy a palesztin-izraeli kérdés alkot-e bonyolultabb problémakört. Az oslói békefolyamattal (1993) meginduló nemzetközi segélyezés a frissen létrehozott Palesztin Hatóság (1994) gazdasági és politikai rendszerét kívánta fejleszteni annak érdekében, hogy az elvi nyilatkozatot aláíró felek – Izrael és a palesztin nép – a sikeresen fejezzék be a békefolyamatot. A békefolyamat kudarcát, valamint azt, hogy a palesztin nép napjainkban rosszabb körülmények között él, mint a békefolyamat kezdetén sokféleképpen magyarázzák. Legelterjedtebb megközelítésben a kudarc fő oka az oslói megállapodások tökéletlen végrehajtása, illetve az izraeli megszállás változatlansága. Közelebbről vizsgálva a kérdést, látható, hogy az izraeli-palesztin kapcsolatok alakulásában – a palesztin autonómia megteremtése mellett – egyetlen olyan változó van, amely, újdonságot jelentett a korábbi időszakhoz képest: a nemzetközi közösség szerepvállalása. Az autonómia létrehozásával nemzetközi szereplők sokasága vált érintetté az oslói békefolyamat sikerében, amennyiben a Palesztin Hatóság modern intézményrendszerként való működtetése megkövetelte a külső segítséget. A békefolyamat támogatását alapvetően a nemzetközi közösség fejlett államai – Európa, Észak-Amerika, illetve Japán – vállalták. A politikai szereplőként is funkcionáló donorok álláspontjainak, tevékenységének összehangolása, illetve azok Palesztin Hatósággal és Izraellel való egyeztetése kellően bonyolult együttműködési kereteket alakított ki. E rendszerben egyik szereplő érdekei sem érvényesülhettek kizárólagosan. Miközben lehetővé vált, hogy a segélyezés gazdasági-fejlesztési értelemben a körülményekhez képest látványos eredményeket produkáljon, politikai összefüggésekben komoly problémákhoz vezetett. Az oslói folyamat sikere – izraeli-palesztin relációban és palesztin oldalon – egy olyan politikai szervezet (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) belső legitimitásán és kompetenciáin múlt, amelynek adottságai és lehetőségei éppúgy nem biztosítottak megfelelő hátteret a donorok beleértett céljai (a modern, demokratikus palesztin állam megteremtése) érvényesülésének, ahogy maguk az oslói megállapodások, illetve a donorok gyakorlati tevékenysége sem.