Csernobil a médiában : A szovjet-kommunista típusú sajtómodell a Kádár-korszakban egy esettanulmány tükrében

Kivonat, rövid leírás

Doktori értekezésemben arra a fő kérdésre kerestem választ, hogy milyen volt a Kádár-korszak médiarendszere, ennek működését pedig az 1986-os csernobili atomkatasztrófa példáján keresztül mutattam be. A dolgozat első tartalmi egységében klasszikus médiarendszer-elméleti megközelítést alkalmaztam és a Kádár-korszak médiarendszerét a szovjet-kommunista típusú sajtómodell (Siebert et al. 1956/1984) sajátos változataként definiáltam. A magyar politikai rendszer és a médiarendszer kapcsolatát longue durée perspektívából szemléltem arra a kérdésre keresve választ, hogy milyen volt az 1956 és az 1990 közötti magyar tájékoztatáspolitika, és idővel hogyan változott. A szakirodalmi hagyománytól eltérően úgy érveltem, hogy a Kádár-kori médiarendszer egy folyamatosan és dinamikusan formálódó, a kül- és belpolitikai faktoroktól, gazdasági és társadalmi hatásoktól függő rendszer volt. Ennek alátámasztása érdekében javaslatot tettem hat nagy médiapolitikai korszak elhatárolására. A második tartalmi egységben az 1986-os csernobili atomkatasztrófa médiareprezentációjának vizsgálata során komplex módon mutattam be az esemény hazai kommunikációját. Nemcsak médiaszövegeket elemeztem, hanem primer források segítségével feltártam azt is, hogy a baleset utáni napokban milyen információval rendelkezett a magyar pártvezetés, és ehhez képest milyen intézkedéseket hozott. Három, országosan magas példányszámmal rendelkező napilap (a Magyar Nemzet, a Népszava és a Népszabadság), két hetilap (a Heti Világgazdaság, a Magyarország) és egy szaklap (a Jövő Mérnöke) cikkeit, a Magyar Rádió és a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásait és a Magyar Televízió felvételeit vizsgáltam, és az alábbi kérdésekre adtam választ: o Mikor adták közre a csernobili eseményekkel kapcsolatos első híradásokat? o Milyen tájékoztatást kapott a lakosság a hazai sugárszennyezettség mértékéről? o Milyen egészségvédelmi előírásokat javasoltak számukra? A fő kérdéseket további alkérdésekre bontva ismertettem a hírközlési dinamikát és bemutattam az eltérő hírciklussal dolgozó médiumok működését. Kutatási eredményeim azt mutatják, hogy a magyar média nem volt képes ellátni tájékoztató szerepét, mert nem közölt időben elégséges minőségű és mennyiségű információt a balesetről és annak várható következményeiről. A tartalomelemzés segítségével rámutattam arra, hogy a tényleges veszélyre való figyelmeztetés csupán a közvetett megfogalmazásokban és az unalomig ismételt egészségvédelmi előírásokban jelent meg. A híreket gyakran indirekt szófordulatok és a sorok között kiolvasható utalások jellemezték. A tv-felvételeket elemezve úgy érveltem, hogy a Magyar Televízió nem élt a vizuális kommunikáció adta lehetőséggel, mert nem szolgált többletinformációval. Kutatási eredményeim illusztrálják a magyar nyilvánosság körkörös szerveződését, valamint informatívak a korabeli újságírói szerepértelmezésről és a szakmai professzionalizáció lehetőségeiről is. A pártiratok vizsgálatából láthatóvá vált, hogy a magyar politikai vezetés nem mindig kapott megfelelő mennyiségű és/vagy minőségű tájékoztatást a szovjet féltől, így kezdetben nem tudta, mit és hogyan kommunikáljon a médiában a balesetről. Ennek ellenére a magyar tömegkommunikációs eszközök közvetett módon közöltek információkat, nem volt hírzárlat. Rámutattam arra is, hogy a katasztrófa után megjelenő teljes politikai kontrol idővel enyhülni látszott, és a baleset utáni második héttől kezdve inkább a sajtó munkatársai, s nem a pártvezetés jelölte ki a balesetről szóló kommunikáció tartalmát. Doktori kutatási eredményeimet összegezve úgy érveltem, hogy az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hazai kommunikációja mérföldkőnek tekinthető a Kádár-korszak tájékoztatáspolitikájában, mert közvetett módon elősegítette a médiapolitikai irányelvek liberalizációját. Továbbá ez az eset világosan mutatja a korszak egészét tekintve egyre jellemzőbbé váló folyamatot, amely során a tájékoztatáspolitikai retorika és praxis fokozatosan eltávolodott egymástól. A média politikai instrumentalizációja meggátolta a Kádár-korszakban az objektív tájékoztatást, de a hírközlésben esetenként az újságírói praxis szabta meg a tájékoztatás kereteit, ugyanis a tájékoztatáspolitika rá volt kényszerülve arra, hogy valamiféle rugalmasságot mutasson. Csernobil esetében a média nem korlátozódhatott kizárólag arra, hogy propagandatevékenységet folytasson.