Hegemón-e Németország? : A német hegemónia gyakorlati megnyilvánulásai az Európai Unió intézményrendszerében

Abstract

A német hatalommal kapcsolatos kérdéskör egy örökzöld téma Európában. A német kérdés – amely alapvetően azt a dilemmát fogalmazza meg, hogy az egységes Németország megléte hosszú távon nem eredményezhet stabilitást és békét az európai kontinensen – évszázadok óta egyfajta búvópatakként vonul végig Európa történelmén. A német kérdés érvényességét megkérdőjelezni látszik ugyan a német újraegyesítés óta eltelt három békés és páratlanul sikeres évtized, ugyanakkor az önkorlátozás évtizedes hagyományait szemlátomást hátrahagyó Németország és az ország növekvő térnyerése az európai (gazdasági és politikai) integráció- és válságkezelésben a német hegemóniával kapcsolatos tudományos diskurzus reneszánszát hozta el. Az értekezés alapvető kérdése, hogy hegemónnak tekinthető-e Németország az Európai Unión belül? Tekintve, hogy a hegemónia mérésének nincs egy általánosan elfogadott kritériumrendszere (továbbá nincs egyetlen univerzális mérőszám, amellyel a hegemónia ténye és mértéke megállapítható lenne), így a disszertáció a német hegemóniával kapcsolatos sejtést öt hipotézisen keresztül vizsgálja. Ezen hipotézisek a német hatalom uniós intézményrendszerben való jelenlétét és mértékét vizsgálják több különböző szemszögből a 2010-es évtized tekintetében, érintve az uniós döntéshozatal legfontosabb stációit és aktorait. Az előzetes hipotézis Németország EU-n belüli gazdasági erejét járja körül statisztikai elemzéssel és tizenegy gazdasági mutató segítségével. A disszertáció első hipotézise egy intézményi-hatalmi modell létrehozatalával veszi górcső alá a vezető német tisztviselők dominanciáját, számának és arányának változását az uniós intézményrendszerben az elmúlt tíz év tekintetében. A második hipotézis az EU tanácsi döntéshozatala kapcsán kiemelkedően fontos tagállami szövetségkötési és koalícióképzési preferenciákat vizsgálja Németország vonatkozásában. A harmadik hipotézis az Európai Bizottság esetleges német érdekekkel kapcsolatos jogalkotási elfogultságát vizsgálja két rövid esettanulmányon keresztül. A negyedik hipotézis pedig az elviekben az uniós állampolgári érdekeket megjelenítő európai parlamenti képviselők munkáját vizsgálja a 2014-2019-es jogalkotási ciklusra fókuszálva, azt kutatva, hogy a német képviselők tekinthetők-e a leginkább befolyásos képviselőknek a jogalkotási aktivitást és szövetségesi kapcsolataik szorosságát figyelembe véve. Az előbbiekben ismertetett hipotézisek eredményeinek összesítése után egy relatíve világos kép rajzolódik ki a tekintetben, hogy hegemónnak tekinthető-e Németország az Európai Unión belül. A fentiekből kirajzolódik, hogy a disszertáció talán legnagyobb hozzáadott értékének az tekinthető, hogy a feltételezett német hegemóniának elsősorban a gyakorlati, eddig kevésbé kutatott aspektusait és az Európai Unión belüli megjelenési formáit kutatja és szemlélteti több szemszögből, átfogó és relatíve komplex módon, mindezt egy új módszertani mix kidolgozásával és alkalmazásával.