Digitális transzformáció egyes akadályai és azok felszámolási lehetőségei a magyar közigazgatásban

Kivonat, rövid leírás

A közigazgatás kritikus eleme a társadalom működésének. Sajátossága, hogy két, részben ellentmondó szempontnak is meg kell felelnie. Egyrészről az európai civilizációban általános követelmény a polgárok minél magasabb szintű kiszolgálása, az ügyfélközpontúság, emellett ugyanakkor a magas működési hatékonyság is általános követelmény. A digitális transzformáció megkezdéséhez szükséges lépések a magyar közigazgatásban is megtörténtek. Már 2004-ben bevezetésre került az elektronikus adóbevallás lehetősége, 2015-ben az E�ügyintézési törvény a cégek számára már kötelezővé teszi az elektronikus úton történő közigazgatási ügyintézést. Mindezek ellenére úgy tűnik, a digitalizálástól várt eredmények mégsem jelentkeznek. Nem mutatható ki sem az ügyfelek szélesebb körű bevonása a kötelezően elektronikus útra terelt ügyek kivételével (e-SZJA-t nem ideértve), sem a közigazgatás hatékonyságának javulása. A hazai közigazgatás fejlesztésére ugyanakkor az elmúlt időszakban jelentős források álltak rendelkezésre. Csak az Államreform Operatív Program (ÁROP) és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) uniós támogatásból megvalósuló fejlesztési programokra 150 milliárd, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív program (KÖFOP) programra újabb 100 milliárd forint áll rendelkezésre. A közigazgatás túl összetett ahhoz, hogy az általános problémákon túl (mint amelyen a digitális írástudás, internet ellátottság) annak egészére nézve specifikus akadályokat lehessen meghatározni. A dolgozatban bemutatott kutatás során megállapítást nyert, hogy a digitális transzformáció akadályait a közigazgatásban annak „metszetein”, részmodelljein keresztül célszerű feltárni. Az azonosított részmodellek: ügyindítási (aktiválási), feldolgozási, igazolási, jognyilatkozat kezelési, kapcsolati (elérési), jogszerűség garantálási, adatvédelemi, finanszírozási és (szervezet) szervezési részmodell. A kiszolgálási színvonalra és a hatékonyságra együttesen legnagyobb hatással a feldolgozási és a jognyilatkozat kezelési részmodell van, így ezek kerültek a vizsgálat középpontjába. A feldolgozási részmodellnél megerősítést nyert az a hipotézis, hogy - legalább az egyablakos ügyintézésbe vonandó, vagy automatizálásra tervezett ügytípusoknál - a jelenlegi ügyiratalapú soklépéses folyamat-centrikus megközelítéséről indokolt az adat-centrikus felfogásra áttérni. Az adatközpontú megközelítés alkalmazásának elősegítésére új elemzési 2 metódus került kidolgozásra az adat-centrikus folyamat kialakításához. Ennek lényege, hogy a jelenlegi folyamat hagyományos lépéssorozatának feltárását követően egy absztrakciós lépés meghatározza a valós „artifactot”, a ténylegesen kívánt célt, állapotot, majd annak adatigényéből kiindulva hátulról visszafelé haladva épül fel a folyamat („mi kell hozzá” elv alapján). A szerző az adatcentrikus megközelítés gyakorlati alkalmazhatóságához a közigazgatásban (a papíralapú ügyintézési folyamatokban általánosan alkalmazott) standardnak nevezhető feldolgozási modellt átdolgozva egy adat-centrikus megközelítésű feldolgozási modellre tesz javaslatot. A jognyilatkozat kezelési részmodell esetében kimutatásra került, hogy a közfelfogásban magas védettségűnek érzékelt hitelesítési megoldások (például e-személyi) egyes tudatos visszaélési formák ellen kevés védelmet nyújtanak. A személyes megjelenésnél (személyes ügyfélszolgálatok) meghatározható a fenyegetések szélesebb köre ellen védő, mégis magas társadalmi elfogadottsággal rendelkező (eredményesebben bevezethető) megoldás, a kézírásra (aláírásra) visszavezetett elektronikus hitelesítési forma. Kidolgozásra került egy a hagyományos kézírás feldolgozási, ellenőrzési megoldások kisebb kiegészítésével kialakítható eljárás az információ biztonság területén egyre szélesebb körben elvárt kétfaktoros biztonságnövelésre, mely során a mintatár alapú felismerés nem csak aláírást, de jelszavakat is kezel, ezzel a hitelesítésbe a „tud” faktor is bevonható.