Dzsihád: terrorizmus, vagy szabadságharc?: a fogalom multidiszciplináris vizsgálata = Jihad: Terrorism or Fight for Freedom? Multidisciplinary study of the concept

Kivonat, rövid leírás

A disszertáció témája a dzsihád, annak multidiszciplináris vizsgálata és konceptualizálása. Azt a hipotézist kívánja bizonyítani, hogy az igazi dzsihád nem egyenlő a terrorizmussal. Mi a dzsihád, mi az eredeti, valódi jelentése? Többféle dzsihád létezik, ha igen, azok hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mik azok a fogalmak, amik a történelmi mozgása során hozzátapadtak és konnotációval bővítették jelentését? Hogyan viszonyul az iszlám az öngyilkos merényletekhez? Mi a terrorizmus? A munka tartalmi felosztásában, annak elnevezésében metafórikusan az iszlám terminusait követi, ezért két fő részre tagolódik, mint uszúl és furú (gyökerek, alapok ill. ágak, elágazódások), az utóbbi fő rész pedig további két részt tartalmaz. Ezért a dolgozat lényegét tekintve három részből áll. Az első rész a fenti kérdésekre kísérelt meg adekvát választ adni, mert a tézis fontos célja a témához köthető fogalmak tisztázása. A második rész az iszlám rendszerét járja körül, és arra a kérdésre fókuszál, hogy az egymás mellett interakcióban élő két civilizáció, az iszlám és a Nyugat, miért látja másképp ugyanazokat a dolgokat. Az alapfogalmak pontos definiálása és a második rész elméleti tanulmánya nélkül a nem specifikus szakértőnek gondot okozhat a harmadik rész szintetizálása. Ez a tézis súlypontja, ami a dzsihád egy fajtájáról, a fegyverrel megvalósított dzsihádról szól a gyakorlatban. Ez a dolgozat által szubjektív módon kiemelt esettanulmányokat – több, mint 30 – tartalmaz kronológiai sorrendben, Mohamed korától napjainkig, és arra a kérdésre keres választ, hogy egy originálisan pozitív vallási fogalom, az 1400 éves történelmi mozgása során, hogyan telítődött negatív tartalommal a Nyugat a kommunikációjában. Ezért a dolgozat ezt úgy címkézi, a dzsihád metamorfózisa. Ennek a résznek a sajátja, hogy a dzsihádot mindig elhelyezi az adott kor történelmi kontextusába, megvilágítva ezzel a fogalomra ható, azt aktiváló tényezőket, eseményeket, azok hátterét, ill. a történelmi elemzésen túl bemutatja azokat az ideológusokat, akiknek a munkája szignifikánssá vált a dzsihád interpretációjában. A téma komplex feldolgozása miatt a disszertáció különböző tudományterületek módszereit alkalmazta, gyakran azok határmezsgyéjén kutatva (multidiszciplináris, ill. interdiszciplináris megközelítés), az iszlám tudományok mellett, történelemtudományi, kommunikációtudományi, hadtudományi, kül- és biztonságpolitikai, civilizációs és kulturális, szociológiai, pszichológiai, filozófiai módszereket használt, élt a narratív megközelítéssel, és felhasználva a szerző helyszíni tapasztalatait, a résztvevő megfigyeléssel, interjúzással is. A kutatás kritériuma volt, hogy a témát a muszlimok szemszögéből prezentálja, az ő narratívájukat keretezze a nyugati társadalomtudományok eszközeivel, kuhni megközelítésben, az ő nyelvezetüket, lexikonjukat fordítsa. A tézis primer módon a szunnita iszlámon belül vizsgálódott, ennek oka, hogy amit ma a Nyugat és en bloc a világ dzsihádként megfogalmaz, az expressis verbis a szunnita iszlám sajátja. Ennek ellenére nem mellőzte a síita és háridzsita szekták dzsihádjának a kutatását sem, ami egyrészt teljessé teszi a témáról alkotott képet, de ennél is fontosabb, hogy korunk radikális szunnita dzsihád felfogása és gyakorlata szinte minden elemében a hajdani háridzsiták anatéma ideológiájában, valamint módszereiben köszön vissza. Ezért állítja azt a tézis, hogy a szalafi dzsihádista helyett, adekvátabb lenne a neoháridzsita kifejezés ezekre a radikális csoportokra. A dzsihád Mohamed prófétától származó fogalom, a jelentése törekvés, küzdelem az Egy Isten/Allah útján. A kifejezés, mint figura etimologica több helyen előfordul a legelső és legfontosabb forrásban, a muszlimok szent könyvében, a Koránban. Releváns kategorizálása, a nagyobb és a kisebb dzsihád. A nagyobb dzsihád befelé irányuló küzdelem, a hívő lelkében zajlik, a kísértései ellen vívja, hogy jobb ember váljék belőle. Ez mindenki számára egyformán kötelező, fard ajn. A kisebb dzsihád kifelé irányuló küzdelem az igazságtalanság ellen, melynek természeténél fogva eleme a muszlimok számára unikálisan igazságos hit védelme. Ennek része a fegyverrel folytatott dzsihád, ami védekező, legitim vezető hirdeti ki, szigorú szabályai vannak és a közösség kötelessége, fard kifája. A dzsihád általános értelemben véve nem harc, nem háború. Az arab nyelvben erre külön kifejezések vannak. Fontos elem az iszlámban, de nem vallási kötelezettség, nem arkán ad-dín. Ez a dzsihád eredeti jelentése. A disszertáció kiemelten foglalkozott a mártíromság és az öngyilkosság kérdésével és olyan fogalmak keretezését is tárgyalta, amik az elmúlt időszakban konnotációként árnyalták a téma eredeti jelentését, vagy egyenesen újra interpretálták azt. Ilyenek a fundamentalizmus, a szalafizmus, az iszlamizmus, vagy a szalafi dzsihádizmus. A terrorizmust önálló fejezetben elemezte a dolgozat. A tézis szerint a terrorizmus erőszak alkalmazása, vagy azzal való fenyegetés civilek ellen, politikai indíttatásból. A dzsihád metamorfózisa a kisebb fegyveres dzsihád folyamatos újra interpretálását jelenti a disszertációban. A dzsihád eredeti jelentése, és hosszú idők alatt kidolgozott szabályrendszere ma már nem számít. A fegyveres dzsihád itt már nem fard kifája, hanem minden egyénre kötelező, fard ajn, itt már nincs iszlámra való felhívás, vagy hadüzenet, és mindenkit el kell pusztítani (muszlimot és nem muszlimot, gyerekeket, nőket, öregeket), aki az adott radikális csoport, vagy szervezet iszlám interpretációjával nem ért egyet, és erre bármilyen brutális eszköz, módszer megengedett. Ha végignézzük a fogalom történeti mozgását, Mohamedtől Abu Bakr al-Baghdadi-ig, akkor azt a megállapítást kell hogy tegyük, hogy a dzsihád nem tartozik az iszlám retradicionalizációs folyamatába. Dichotómia jellemzi, mert annak ellenére, hogy már az iszlám fundamentumaiban is szerepel, az idővonalon folyamatos fejlődésen megy keresztül, és különösen az utóbbi időkben egyre erőteljesebben, és negatívabban aktivizálódik az újabb és újabb interpretációk során, egyfajta önálló véleményalkotás (idzstihád) folyamataként, ami az iszlámon belüli újításhoz tartozik, és nem visszatérés a fundamentumokhoz. A dzsihád mindig az iszlám krízisei idején válik szignifikánssá, olyan esetekben, amikor a megoldást az ősi, eredeti tanokban keresik a muszlimok.