A magyar bankrendszer makroprudenciális szempontból

Kivonat, rövid leírás

A 2008-ban kezdődő válság, majd az azt követő hitelszűke rávilágított arra, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer és a pénzügyi piacok jelentős hatást gyakorolnak a reálgazdasági folyamatok alakulására. Ezért a válság után a korábbi időszakokhoz képest jobban előtérbe került a bankrendszer és a pénzügyi piacok helyzetének, stabilitásának figyelemmel követése. A makroprudenciális politika célja, hogy a bankok működéséből fakadó rendszerszintű kockázatok felépülését és pénzügyi válságok kialakulását megakadályozza, valamint biztosítsa, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer megfelelően támogassa a gazdaság bővülését. Az értekezés témáját tekintve három modell segítségével tárja fel a magyar bankrendszer működését, elemzi az összefüggéseket, és segítséget nyújt makroprudenciális kérdések megválaszolásában. Mindhárom modellt magyar adatokon, ökonometriai eszközökkel becsültem. Az értekezés első részében egy időben változó paraméterű FAVAR modell segítségével két hitelkínálati faktort számítottam, melyek közül az elsőt hitelezési hajlandóságként, a másodikat hitelezési képességként azonosítottam. Majd megvizsgáltam a kétfajta hitelkínálati sokk makrogazdasági változókra gyakorolt hatását, és ezek időbeli változását. A kétfajta hitelezési sokk meglehetősen eltérő módon hat a makrováltozókra: egy pozitív hitelezési képességi sokk a GDP-t az országkockázat csökkenésén és a monetáris politikai lazításon keresztül befolyásolja, míg a hajlandóság főleg a hitelezési aktivitást növeli. Időbeli változás szempontjából is eltér a két pénzügyi sokk egymástól: a hajlandóság hatásának változását főleg egyszeri események mozgatták, így az eltérések általában rövid időszakokra jellemzőek. Ezzel szemben a hitelezési képesség esetén trendszerű folyamatok figyelhetők meg: az országkockázat alakulásában egyre nagyobb szerepet játszott a bankrendszer helyzete a válság előtt, míg 2008 után úgy tűnik, a monetáris politika növekvő mértékben vette figyelembe a pénzügyi stabilitást. Végül, becsléseim alapján egy újfajta pénzügyi kondíciós indexet számszerűsítettem, amely a bankrendszer hitelezési tevékenységének GDP-növekedésre gyakorolt hatását méri. 2013 augusztusában a Magyar Nemzeti Bank egy felmérést végzett az eladósodott háztartások körében. Az értekezés második modelljével ezen felmérés adatainak felhasználásával két kérdésre kerestem a választ: mely tényezők hatnak szignifikánsan a nemteljesítési valószínűségre; illetve, hitelezési kockázatok szempontjából hogyan lehetne optimális, jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabályozást kalibrálni. Eredményeim szerint a háztartás jövedelmi és munkapiaci helyzete, eladósodottsága, valamint a hitel denominációja és a hitelhez jutás módja egyaránt hatással van a hitelezési kockázatokra. Jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó előírás esetén pedig érdemes differenciáltan kezelni hiteldenomináció és jövedelem szerint a háztartásokat. Az értekezés következő részében először több modell segítségével megbecsültem a magyar bankok hatékonyságát, majd Lerner-indexet számítottam külön a háztartási, illetve a vállalati hitelpiacra. A banki hatékonyság megbecslését SFA (stochastic frontier analysis) és DEA (data envelopment analysis) modellek segítségével is elvégeztem, valamint profit- és költséghatékonyságot is számítottam a hitelezési veszteségek figyelembe vételével, illetve a nélkül. Eredményeim szerint költséghatékonyság szempontjából a bankrendszer közel homogén, és a válság hatására javulást mutatott. Profithatékonyság alapján azonban már jelentősen heterogének a bankok, rendszerszinten a válság időszakában először visszaesés, majd folyamatos javulás figyelhető meg. Mivel a háztartási és a vállalati hitelpiac működési feltételei eltérőek, külön becsültem meg a verseny intenzitását a két piacon: a háztartási hitelpiacon a Lerner-index magas piaci erőt és gyenge versenyt mért, míg a vállalati hitelpiacot erős verseny jellemezte.