Tengeren túli szolidaritás - Romániai magyarokért végzett amerikai magyar érdekvédelem a hidegháború időszakában

Kivonat, rövid leírás

Az értekezés az amerikai magyar diaszpóraközösségek politikusainak a romániai magyar kisebbségért az Egyesült Államokban a hidegháború alatt kifejtett érdekvédelmi tevékenységével kapcsolatos kérdésekre igyekszik választ találni. Emellett azt a fő tételt bizonyítja be, hogy ebben az időszakban az amerikai geopolitikai érdekek mellett azok az amerikai magyar diaszpórapolitikai szereplők is hozzájárultak az amerikai-román kapcsolatrendszer és az azt meghatározó amerikai törvényi háttér alakulásához, amelyek képesek voltak alkalmazkodni az amerikai politikai struktúrához, és amelyeket a politikai rendszer szereplői hasznosnak ítéltek. Ennek megfelelően egyrészt vizsgálja az USA politikai rendszerét, amelyben az amerikai magyar diaszpóra politikai szereplői működtek, és amelyek tevékenységét a politikai rendszer hasznosította; másrészt bemutatja a bilaterális kapcsolatokat és azok törvényi hátterét, amelyekre e szereplők hatással voltak. Az értekezés vizsgálja továbbá azt a globális kontextust és azokat a viszonyokat is, amelyek mind a diaszpóra érdekvédelmi tevékenységeinek célkitűzéseit és stratégiáját, mind pedig az amerikai-román kapcsolatok alakulását befolyásolták. Az értekezés módszertani újdonsága, hogy együttesen alkalmazza a történeti kutatásokat és a nemzetközi kapcsolatok elmélete keretében kidolgozott módszereket. A diaszpórák politikai tevékenységét nemcsak felülről lefelé (top down), hanem alulról felfelé (bottom up) is vizsgálja, miközben az egyes kisebbségvédelmi eseteket a mindenkori geopolitikai helyzetben és nemzetközi összefüggésrendszerben helyezi el. Ezáltal arra is rávilágít, hogy a diaszpóra érdekvédelmi tevékenységeinek vizsgálatakor a neoliberális és konstruktivista nézőpontok ötvözésére van szükség. A lobbitevékenység hátterét a szerző konstruktivista szempontból vizsgálja, és a lobbiszervezetek vezetőinek nemzetfelfogása és alapfilozófiájának feltárására etnotörténeti módszert használ. Egyrészt megvilágítja az amerikai magyar diaszpóra kollektív identitásrétegeit, amely politikai aktivizálódásukhoz vezetett, és feltárja azt, hogy melyek voltak azok az emigrációs rétegek, amelyek a korszakban a leginkább aktivizálhatóak voltak. Másrészt az amerikai magyar diaszpóra politikusok egyéni identitásai felfedik azt, hogy melyek voltak azok a kibocsátó országból hozott, egyéni élettörténetek mögött meghúzódó tényezők, amelyek befolyásolták az adott időszakban kialakított politikai igényformálódásaikat. Az áttekintő történeti fejezetek továbbá arra is rávilágítanak, hogy milyenek voltak a szintén politikai tevékenységükre és célkitűzéseikre ható nemzetközi politikai tényezők. A szerző az érdekvédelmi tevékenységek hatékonyságát feltáró vizsgálódásai során neoliberális megközelítésben a lobbi sikerességének mérésére vonatkozó módszereket alkalmaz, és egyrészt a befogadó ország szempontjából történő hasznosíthatóság, másrészt a diaszpórapolitikusok saját célkitűzéseinek elérési képességét vizsgálja. Azt a magyar esetre is érvényes megállapítást bizonyítja, miszerint hiába történik a törvényhozásban áttörés, ha azt a végrehajtó hatalom ellenzi, vagy nem ért azzal egyet, illetve, ha az nem hasznos a számára. Emiatt azok a diaszpóraszervezetek tudnak előtérbe kerülni, akiket a befogadó állam végrehajtó hatalma hasznosításra alkalmasnak ítél. A hasznosítás jellegét pedig minden esetben a befogadó állam szempontrendszerei döntik el, és a hasznosulás ténye egyrészt nem jelenti azt, hogy az adott érdekvédelmi tevékenység a védendő közösség valódi hasznára válik, másrészt azt sem, hogy az érintett diaszpóraszervezet célkitűzései sikerrel járnak. Az értekezés ezután öt esettanulmányt ír le, melyekben az elméleti részek által megállapított szempontrendszerek teljesülését vizsgálja. E részek újdonsága az a tény, hogy a szerző a magyar történelem szempontjából viszonylag elhanyagolt területen végzett, és mutat be alapkutatásokat, olyan magyar és amerikai elsődleges forrásokat tárva fel, amelyek eddig ismeretlenek voltak a magyar történetírás számára. Mindezek bemutatása során az értekezésben továbbá a másodlagos szakirodalmat is olyan szempontból közelíti meg, amelyre eddig nem került sor a feldolgozások során. Az értekezés további módszertani újdonsága a történeti kutatások során kevésbé alkalmazott megközelítés, a strukturált fókuszált összehasonlító esettanulmányok és a lobbi mérésének eszközeinek együttes alkalmazása. Az elméleti szakirodalomból összevont kérdések mentén egységesen elemzi végig az egyes eseteket, amelyek számos fontos konklúziót eredményeznek a hipotézis bizonyítását illetően, és rendszerezettebben mutatják meg a különbségeket, mint az események egyszerű kronologikus bemutatása tette volna, rávilágítva a lobbitevékenység hatékonyságával kapcsolatos számos tényezőre. Az értekezés fő eredménye egyrészt annak bemutatása, hogy a romániai magyar kisebbség a hidegháború időszakában nem volt egyedül: emberi jogokért folytatott harcát számos amerikai magyar szervezet tevékenysége támogatta. Ebben a diaszpóra által generált folyamatban pedig a kisebbségi közösség képviselői olyan szereplőként voltak jelen, mint akik kifejezetten alakítói, és nem elszenvedői voltak ezen érdekvédelmi tevékenységek tárgyát képező eseményeknek, hiszen az amerikai magyar diaszpóra politikusok és az általuk mobilizált amerikai tömegek akciói nem valósulhattak volna meg maguk a kisebbségi magyar tagok aktív részvétele nélkül. Másrészt az értekezés rámutat arra is, hogy a határon túli magyarok kérdése az igencsak heterogén identitással rendelkező amerikai magyar diaszpóra társadalmában olyan kérdés volt, amelynek egységesítő funkcióját egyetlen más ügy sem volt képes betölteni. Harmadrészt az esettanulmányok mikro történetei a nemzetközi kapcsolatok szintjén vizsgálva alátámasztják azt, hogy egy viszonylag kis nemzet diaszpóra politikai képviselői a kibocsátó ország támogatása nélkül hogyan képesek politikai döntések mögé állva azokat befolyásolni, a beszerzett információkat hasznosítva a politikai döntéshozók számára lényeges kérdésekben tanácsadó szerepet vállalni, anélkül, hogy a befogadó ország erre különösebb igényt tartana. Az amerikai magyar diaszpóracsoportok politikai tevékenységét vizsgálva továbbá arra a következtetésre juthatunk, hogy a diaszpóra csoportok érdekvédelmi tevékenységének sikerességéhez három tényező együttállása volt szükséges. Azok voltak képesek sikereket elérni, akik egyrészt képesek voltak a korábbi generációk erényeiből, tapasztalataiból és hibáiból tanulni; másrészt, akik a megfelelő időben jelen voltak, és szituatív helyzetekben áttöréseket voltak képesek elérni; harmadrészt akik előtérbe helyezték az általuk képviselt közösség reális lehetőségeit és valós érdekeit, azaz az a nemzeti kisebbségvédelmet emberi jogi diskurzusba illesztették. Az amerikai magyar diaszpóra határon túli magyarsággal kapcsolatos több évtizedes aktivitása végül arra is rámutat, hogy a közvélekedéssel ellentétben a magyarság képes rejtett erőforrásainak aktivizálására és minden törésvonal ellenére a történelmi pillanatokban egységes fellépésre. A magyarság ügyével kapcsolatos áttörések pedig lehetségesek, ha a fellépés erkölcsi felelősségvállalással, a mindenkori „másik” iránti szolidaritással és együttműködéssel, az adott politikai szituációban szükséges tájékozottsággal, kitartással, és a mindenkori lehetőségekre való rugalmas reakcióképességgel és nyitottsággal párosul.