Normális Németország? – Normalizálódási diskurzusok és a német külpolitika normalizálódása az újraegyesítés óta [védés előtt]

Kivonat, rövid leírás

Immár három évtized telt el azóta, hogy a nemzetközi közösség jóváhagyásával Európa közepén újra megszületett az egységes német állam, a német újraegyesítés álma valósággá vált. Németország második világháború utáni megosztottsága megszűnt, az antifasiszta koalíció győzelmét, Németország megszállását követően létrejött két német állam végre újraegyesült, Németország visszanyerhette szuverenitását. A német vezetés a minden tekintetben sikeresnek és eredményesnek bizonyult nyugatnémet politika folytatását ígérte, a német kül- és Európa-politika az elmúlt évtizedekben mégis jelentős változásokon ment át. Az Egyesült Államok Irak ellen indított háborúja alkalmával, majd a 2010-ben kibontakozott euróválság során különösen élesen megmutatkozott, hogy Németország már sok tekintetben nem azonos az újraegyesítés utáni Németországgal. Ezzel összefüggésben pedig ismét felerősödtek az un. „normális” Németország körüli viták is, miközben a német külpolitika számára sürgetővé vált annak meghatározása, hogy a „nagykorúvá” vált Németország milyen Európát kíván, és abban milyen szerepet szán magának. A német külpolitikában végbement változások egyik narratívája, hogy a német külpolitika „normalizálódásának” vagyunk tanúi. A Németországban a legáltalánosabban elfogadott nézet szerint ma ez azt jelenti: az a német külpolitika, amelyet a második világháború után mindenekelőtt a nemzetiszocializmus miatt érzett bűntudat és az abból fakadó önkorlátozás, a pacifizmus, valamint az európai egyesülés ügye melletti feltétlen kiállás jellemzett, mára megváltozott: Németország újra „normális állam”, amely a saját nemzeti érdekeit képviseli, ahogyan azt más államok is teszik. Jelen értekezésem célja a német külpolitika „normalizálódásának” értelmezése, vagyis hogyan értelmezhetők azok a vélemények, amelyek szerint az újraegyesítés óta a német külpolitika „normalizálódott”. Dolgozatomban azzal érvelek, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság létrejötte egy politikai „anomália” volt. Rámutatok azokra a tényezőkre, amelyekben ez az anomália, a normálistól eltérő sajátos jelleg megnyilvánult. A német külpolitika normalizálódási folyamatát a német anomáliától való fokozatos eltérésként írom le. Felvázolom, hogy az újraegyesítést Németországban milyen narratívák előzték meg Németország Európában és a világban elfoglalt helyét illetően, és ezek az elképzelések mennyire váltak valóra. A normalizálódás fogalmát a konstruktivista elméletekre alapozva a német külpolitikai kultúra és a nemzeti identitás sajátosságain keresztül közelítem meg. A kutatás két dimenzióban folyik: a normalizálódás folyamatát egyrészt a belpolitikai, filozófiai jellegű diskurzusokban, másrészt a német kül- és Európa-politika gyakorlatában vizsgálja. Az elméleti összefüggések és a diskurzusban végbement változások bemutatásával párhuzamosan a német "civilhatalom" koncepcióját felhasználva példákkal támasztom alá, hogy a német külpolitika normalizálódása a gyakorlatban milyen formában és különösen mely külpolitikai területeken érhető tetten. Németország körül megváltozott a világ, és az állandósághoz való ragaszkodás során a német külpolitika is megváltozott: nemcsak öntudatosabbá vált, de változás következett be a külpolitika lényegében, tartalmában is. A normális német külpolitika ugyanakkor nem jelent különutasságot, nem jelenti a „civilhatalom” szerep, a multilateralizmus, az európai és az atlanti szolidaritás feladását.