Politikaelmélet és szépirodalom határvidékén : Három esettanulmány

Abstract

Az értekezés egy, a főáramú politikatudományon kívül eső terület, a politika és irodalom aldiszciplínája jegyében született. A politológia ezen növekvő presztízsű, ám még mindig kevésbé ismert leágazása azon a premisszán alapul, hogy a modern tudományosság mellett háttérbe szorult és leértékelődött szépirodalmi gondolkodásmód nemegyszer hatásosabban és érzékletesebben képes hozzájárulni a politikai jelenségek megértéséhez, mint a természettudományokhoz mindinkább hasonulni szándékozó társadalomtudományok. A dolgozat a fenti elgondolást követve kíván rámutatni arra, hogy Szophoklész Antigonéjához vagy Orwell 1984-éhez hasonlóan a magyar irodalomban is találhatunk olyan alkotásokat, melyek sajátos látásmódjuknak köszönhetően jelentősen hozzá tudnak járulni a politikaelméleti tudásanyag bővítéséhez. Az első fejezetben kerül sor a szépirodalmi textusok politikaelméleti szempontú olvasásához kapcsolódó elméleti-módszertani kérdések tárgyalására. A gondolatmenet kiindulópontját az amerikai újkritika irodalomelméleti irányzatának meglátásai és különösen a René Wellek – Austin Warren szerzőpáros elgondolásai adják, melyeket a politikatudomány területére adaptálva felvázolom az irodalmi alkotásokban rejlő politikai mozzanatok tisztán politikaelméleti perspektívájú értelmezési módját. Ezután következnek az értekezés gerincét adó esettanulmányok, melyek középpontjában három, a tág értelemben vett politikai rendhez kötődő jelenséget veszek górcső alá egy-egy magyar szépirodalmi mű segítségével. Az elsőben az ideologikus észjárás problémáját vizsgálom a Budapesten született író, Arthur Koestler Sötétség délben című regényén keresztül. A másodikban Márai Sándor Ítélet Canudosban című szövegét elemezve arra keresem a választ, hogy a jólét, a béke és a kulturális pezsgés korában milyen indokai lehetnek a társadalmi elégedetlenségnek. Egyszóval: mik az indokolatlan lázadás lehetséges indokai? A harmadik esettanulmányban a Krúdy-parafrázisként is olvasható Márai-regény, a Szindbád hazamegy című alkotást fókuszba állítva kívánom megérteni az eddig politikaelméleti perspektívából alig-alig vizsgált nosztalgikus attitűd legfőbb jellemzőit. A dolgozat záró részeként összegzem, hogy az irodalmi látásmód és a vele járó perspektívaváltás a politikum, az irodalmi mű szerkezete, a morál, a vallás, valamint a nyelv közti összefüggések felvillantásával miként képes gazdagítani a politikaelméleti szakirodalmat.